kormany tamogatas

Vim LOGO

Mol logo

 

kallos logo_01

A hét tárgya

A hét tárgya

Múzeumunk hat hét múlva újra kitárja kapuit a látogatók számára. Nagy ütemben folynak a munkálatok és követőinket is rá szeretnék hangolni az újranyitás eseményére, ezért az elkövetkezendő hat hétben egy-egy fotó lesz látható hét tárgyaként. Közös bennük, hogy olyan tárgyak szerepelnek rajtuk, amelyhez hasonlóak az új kiállításban is láthatóak lesznek. Elsőnek egy kalotaszegi, magyarvistai képet választottunk.

KaZo FoA 04 10 3

Leltári száma: KaZo_FoA_04_10_3; Lelőhelye: Kallós Zoltán Alapítvány Múzeuma

A Múzeum archívumában több Magyarvistán készült fotó is található, mivel Kallós Zoltán tanítóként dolgozott a faluban. Ezen a képen egy ünnepi viseletbe öltözött asszonyt látunk. Alsóruházata egy sárga aljú bagazia, amit muszulynak is neveznek. Ehhez hasonló lesz látható kiállításunk kalotaszegi enteriőrjében is. Kallós Zoltán elmondása szerint a sárga aljú bagaziát a református konfirmáló lányok húsvét másodnapjára kapták, majd idősebb korukban ebbe öltöztek, ha nászasszonyok voltak, valamint ezt viselték akkor is, ha keresztszülőségre kérték fel őket.

Object of the week

Our museum is under reconstruction, and in 6 weeks it opens again. Therefore for the object of the week we choose pictures containing objects that can be seen in our new exhibition. This picture was taken by Zoltán Kallós in Magyarvista (Viștea, Cluj County), and portrays a woman in traditional costume. The underdress is called “bagazia” or “muszuly”.

 

VÁLASZÚTI HÍRMONDÓ

a válaszúti diákok újsága 

final

        

         FŐ TÁMOGATÓINK

 

1227653 

images

 

communitas fuggoleges

 

Soros

 

77

 

dension

 

kormany

 

nefmi

 

Kim

 

ministerul cultelor

 

sigla-consiliul-judetean-cluj

 

nemzeti alapitvany

 

balassi

 

 

 

PARTNEREINK

 

irinyi

 

dorog

 

 

TEKA

 

Face-time Tv

 

160x280px

 


HONLAPCSALÁD


untitled-crops

 

Oldalainkat 13 vendég böngészi